Emelkedőben vannak az ingatlanárak Tolna megyében

Az első negyedévben 6-10 százalékkal nőttek Szekszárdon és Pakson az ingatlanárak. Ezekben a városokban főleg a panellakásokra és a sorházi lakásokra van élénkülő kereslet. Eközben az új lakásépítések száma nem emelkedik.

A tolnai megyeszékhelyen ingatlanforgalmazók 2014. decembertől, 2015. januártól tapasztalnak áremelkedést a panellakások és a téglaépítésű sorházi lakások esetében.
Lengyel Zoltán, a szekszárdi Legátor Kft. tagja arról számolt be, hogy zömében befektetési céllal vásárolnak lakásokat Szekszárdon, és főleg az olcsóbb, másfél-kétszobás társasházi lakásokat keresik hat-, hat és fél millió forintig.
Ebből a típusú lakásból nincs elég kínálat, az eladások száma három hónapja emelkedik – tette hozzá. Azt is elmondta, hogy sok olyan vásárló jelent meg, akik külföldön dolgoznak, és a bankok helyett ingatlanba kívánják fektetni a pénzüket.
Majoros Eszter, az Otthon Centrum szekszárdi és paksi franchise-partnere szerint Szekszárdon az ingatlanok árai jellemzően 6-8 százalékkal nőttek az utóbbi hónapokban. Egy lakás eladási ideje átlagosan 2-3 hónap, ami viszonylag gyors értékesítésnek számít. Szekszárdon elsősorban sorházi lakásokból van kevesebb az igényeknél, és hiányoznak az újszerű vagy újabb építésű családi házak is. Az ilyen típusú lakások 18-25 millió forintos áron kelnek el.
Pakson regionális összehasonlításban kiugróan magasak a lakásárak, és a családi házaktól a panelekig van kereslet a lakóingatlanokra; az árak évről-évre átlagosan 10-12 százalékkal emelkednek. Egy átlagos, 55 négyzetméteres, kétszobás panellakás ára 11-12 millió forint, egy szintén átlagos, a múlt század 70-es éveiben épült “kockaház” 20-23 millió forint. Tapasztalatai szerint a kínált lakások rendkívül gyorsan, akár 1-2 héten belül elkelnek; a városban elsősorban új társasházi lakásokra lenne igény.
A Duna-parti városban alapvetően nem a befektetési célú vásárlás, hanem az atomerőmű bővülő dolgozói létszáma és a nagyobb vásárlóerő élénkíti az ingatlanpiacot – mondta, hozzátéve, hogy 2014 második felétől nőtt az ingatlanértékesítések száma.
Pakson más ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint keresleti piac alakult ki, egy év alatt legalább tíz százalékkal nőtt a panellakások ára, és főként helybeliek vásárolnak.
Tolna megyében a KSH adatai szerint 2012 óta nagyságrendileg nem változott az új lakásépítések száma: míg 2008-ban 395 – átlagosan 95 négyzetméteres – új lakásra adtak ki jogerős építési engedélyt, 2012-ben 92, 2013-ban 97, 2014-ben 109 lakás építését engedélyezték.
A járási székhelyek adatai szerint 2015 első negyedévében 12 építési engedély vált jogerőssé Tolnában. Szekszárdon négy, Bonyhádon egy, Tolnán három építési engedélyt adtak ki, de Tamásiban például új lakás építésére egyet sem. Pakson az év első három hónapjában 14 lakásépítést és -bővítést engedélyeztek.

MTI

 

Szólj hozzá!