Tudósok és művészek keresik a megoldást a Föld problémáira Budapesten

A világ vezető tudósai és művészei keresik a megoldást a Föld problémáira december 3-án és 4-én a magyar fővárosban – közölte a László Ervin által több mint két évtizede életre hívott Budapest Klub.

A tájékoztató alapján a korunk kiemelkedő, humanista gondolkodású, egy békésebb és harmonikusabb jövő iránt elkötelezett művészekből, írókból, gondolkodókból, szellemi vezetőkből és tudósokból álló csoportosulás olyan változást szeretne elősegíteni, amely nélkül nem tartható fenn a ma ismert világunk.
A Budapest Klub tagjai húsz évvel ezelőtt az első világtalálkozójukon írták alá a Planetáris Tudat Kiáltványát, amely összefoglalása mindannak, amit a mai ember – tekintet nélkül származására, vallására, társadalmi helyzetére – megtehet azért, hogy veszélyben lévő világunk emberhez méltó és megtartható legyen. A társaság tagjai és tiszteletbeli tagjai között van a dalai láma, Peter Russell, Mihail Gorbacsov, Milos Forman, Sharon Stone, Liv Ullmann, Karan Singh, Barbara Marx Hubbard, Jane Goodall és Kobajasi Kenicsiró is.
A december első hétvégéjén a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Kongresszusi Termében megrendezett tanácskozáson személyesen vagy online részt vesz mások mellett Csíkszentmihályi Mihály, Vitányi Iván, Zwack Izabella, Baráth Etele és Schiffer János. Közismert gondolkodókat várnak többek között Argentínából, Ausztráliából, Brazíliából, Csehországból, Franciaországból, Hollandiából, Kínából és a skandináv országokból is.
A csoportot a magyar származású “ökofilozófus”, László Ervin alapította. A zongoraművészként és jövőkutatóként is elismertségnek örvendő professzor tagja a tudósokból álló Római Klubnak, amely az 1970-es években elsőként hívta fel a világ figyelmét a klímaváltozás veszélyeire.
“A változás nem csupán elmélet többé, és nem is puszta lehetőség, hanem tény és a túlélésünk parancsa. Tovább lavírozni azon feltételezés alapján, miszerint minden a megszokott mederben folyik majd ezután is, az öngyilkossággal egyenlő. Bajban van a világ” – idézi a közlemény László Ervint, aki szerint céljuk a jelentőségteljes és tartós változást elősegítő “kritikus tömeg” létrehozása.

 

Szólj hozzá!