Öncsődbe menekült a törökszentmiklósi Surjány-Hús Kft.

Fizetésképtelenné vált a a TOP 5 hazai húsipari csoport közé sorolt törökszentmiklósi Surjány-Hús Kft., a cég ötszáz dolgozója nem kapta meg májusi fizetését, információk szerint csődbiztos vette át a céget, a bank mindent lefoglalt – írja a szoljon.hu.

Bár a kft. rendelkezik a bérekre szánt összeggel, a vezetés már nem fér hozzá a pénzhez – olvasható a hírportálon.   A figyelő.hu arról számolt be csütörtökön, hogy öncsődbe menekült a Surjány-Hús Kft. Az ügyvezető szerint a pénzügyi egyensúlyt a másik kapcsolódó érdekeltség, az Alföldi Hús Zrt. sem tudta helyreállítani.     Tóth Tibor a társaság csődjét a Figyelőnek azzal magyarázta, hogy a Surjány-Hús nem tudja felvenni a versenyt a feketegazdasággal, az adót nem fizető piaci szereplőkkel, kiszolgáltatott a multiknak és nem tud versenyezni a szlovák, cseh, lengyel “csodaárú” termékekkel. Vagyis törvényszerű, hogy el kell bukjon – fogalmazott.  A Surjány-Hús Kft.1992 óta foglalkozik sertésvágással, húsfeldolgozással, húskészítménygyártással, húsáru kis- és nagykereskedelmével, Jász-Nagykun-Szolnok megye legjelentősebb húsipari cége a térség egyik meghatározó munkáltatója – olvasható a cég honlapján. Három évvel ezelőtt adták át a nettó 1,3 milliárd forintból elkészült új utóérlelő és szárazáruüzemét.
A nyilvános cégadatok szerint a társaság 2013-ban az előző évi, több mint 14,5 milliárd forint után 11,14 milliárd forint árbevételt ért el, ebből mintegy 306 milió származott exportból. Az adózott eredménye 2012-ről 2013-ra 241 millióról 190 millió forintra csökkent. Kötelezettségeinek értéke 2013 végén meghaladták az 5,2 milliárd forintot, saját tőkéje 2,8 milliárd forintot tett ki.

 

Szólj hozzá!