Manapság egyre divatosabbak a sziklanövények, avagy idegen eredetű szóval a szukkulensek. Ezek a sivatagi és félsivatagi növények arról nevezetesek, hogy nagyon jól tűrik a szárazságot, kevés folyadékkal tökéletesen jól elvannak, sőt, igazából akkor érzik magukat a legjobban, ha igénytelenül vannak tartva. Manapság már nem csak a kertekben, hanem a balkonokon is felbukkannak ezek a különleges kis növények.

A szukkulensek közé soroljuk a kaktuszokat, a kövirózsákat, a varjúhájakat, aloekat is. Ezek úgynevezett pozsgás növények. A pozsgás szót arra értjük, hogy a növény elraktározza magában a nedvességet, így vízigénye meglehetősen alacsony. Míg a kaktuszok tüskéikben tárolják a vizet, addig az aloé és a sziklanövények a húsos leveleikben tárolják azt.

Némelyik szukkulensnek gyógyító hatása is van, akár gél formájában külsőleg alkalmazva, akár fogyasztás által is bevihető ez a jótékony hatás a szervezetbe. Bár fogyasztásuk csak akkor javasolt, ha rendelkezünk biztos ismeretekkel arra vonatkozóan, hogy valóban ehetőek, mivel nem minden ilyen növény alkalmas emberi fogyasztásra.

A növények igénytelenek ugyan, de nagyon érzékenyek a túlöntözésre. A legjobb az, ha olyan edénybe rakjuk őket, melynek van kifolyónyílása. Kavicsokat kell keverni a földbe, laza talajszerkezetet kell létrehozni. A szaporodásukat illetően a pozsgások többnyire úgy hoznak új hajtásokat, hogy a szárukról nő egy új, pici növény. Ezeket óvatosan le kell választani a tőről, a gyökeret elmetszeni. Pár napig hagyni kell, hogy száradjon a gyökér, mígnem ültethetővé válik.