Udvarrendezés

Néhány éve költöztünk új házba, de csak most került sor az udvarrendezésre. Első sorban egy betonkeverő bérlésre lesz szükségünk. Az udvarunk egy kicsit dombos, ezért szükség van először egy támfal megépítésére. Ehhez elég sok betont fogunk felhasználni ezért nagyobb betonkeverőt bérlünk. Mielőtt hozzálátunk, furatunk egy kerti kutat. Ez alkalmas lesz majd a növények, fák és a pázsit locsolására. Az udvar első részét térkővel szeretnénk lerakni, ezt akár autóbeállónak is lehet használni. Ez a rész a támfal előtt van. Ezt követően a ház körül szegélykövet rakunk le, amihez ugyanúgy elég sok beton szükséges. A ház és a szegélykő közé fehér kavicsot szórunk. A kerítés mentén tujákat ültettünk, ide is rakunk le szegélykövet és ezen belül a növények köré ugyancsak fehér kavicsot szórunk, persze csak a tófólia lehelyezése után, ami azért fontos, hogy a gaz nem tud áttörni rajta. Gondolkoztunk a geotextilen is, de a tófólia jobbnak bizonyult. Nagyon örültünk, hogy viszonylag hamar megoldódott a betonkeverő bérlés. Az első cégnél, ahol próbálkoztunk, már nem volt szabad betonkeverő, mind bérbe volt adva, de a másodiknál sikerrel jártunk. Az udvar egyik félreeső részét le szeretnénk betonozni, itt lesz majd a medence, amit egész nyáron használhatunk. A többi területet fűmaggal vetjük majd be. A támfal tövében egy kerti tavacska lesz teknősbékákkal és körülötte vízkedvelő növényekkel. Aranyhalakat nem tudunk a tóba tenni, mert a teknősök megennék. Izgatottan várjuk, hogy mindez elkészüljön.

Szólj hozzá!