Szerda éjfélig lehet beküldeni az adóbevallást

Szerda éjfélig lehet beküldeni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) az idei adóbevallásokat, a kiemelt ügyfélszolgálatok rendkívüli nyitva tartással készülnek – mondta a NAV adószakmai szóvivője az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.

Kis Péter András tájékoztatása szerint a kiemelt ügyfélszolgálatok országszerte 18 óráig tartanak nyitva kedden és szerdán, a megyeszékhelyeken egy-egy, Budapesten pedig négy ilyen ügyfélszolgálat van. Teljes cikk

A cigánytelepről a kutatólaborba

„Amint szembesültem a cigánytelep hátrányaival, a szembenállás erősödött bennem. Egyre jobban belém vésődött a tudat, hogy ha nem tanulok, akkor nincsen innen kiút” – mondta Horváth József rákkutató, a Roma Sajtóközpont által kiírt Aranypánt-díj 27 éves győztese. A díjra, melyet az USA magyarországi nagykövete jelenlétében adtak át, olyan roma fiatalokat jelöltek, akik munkájukkal elismerést váltottak ki környezetükben. A rákkutató biológussal egy rádióinterjú és egy másik médiamegjelenés között készült interjú. Teljes cikk