Közel hétezer éves, épen maradt gyékénydarabot találtak Kelet-Kínában

Csaknem 7000 éves, nádból készült gyékény segíti megfejteni az őskori szövési technika fortélyait kínai kutatóknak – számolt be a helyi média a keleti országrészben kiásott ritka leletről.

Az emberi civilizáció kezdeti szakaszából származó gyékényre egy újkőkori település feltárása közben bukkantak Csöcsiang tartomány Tienlusan településén. Korát 6645 és 6775 év közé teszik. Teljes cikk

Mit kezdjünk az örökséggel?

Mikor a családban elhalálozik egy szerettünk első körben keveseknek jut eszébe az a kérdés, hogy vajon mit is hagyott ránk az eltávozott személy. A fájdalom és a hiányérzet lassan csillapodik, és kezd előtérbe kerülni az örökség témája. Ha egy idős személyről volt szó, akkor valószínű, hogy a fiatalabb nemzedék sok mindent fog feleslegesnek találni a lakásban, házban. Ilyenkor a legtöbben az egészet úgy hagyják, ahogy volt, és keresnek egy céget, akiknek a foglalkozása az antik felvásárlás. Teljes cikk

A hagyományos iparágon kívüli versenytársaktól tartanak a vállalatvezetők

A vállalatvezetők 54 százaléka az egyik legfontosabb üzleti kockázatnak az úgynevezett “Uber-hatást” tartja, tehát a hagyományos iparágon kívülről érkező szereplők jelentenek kihívást; ez az arány két éve még 43 százalék volt – derül ki az IBM legfrissebb vállalatvezetői felméréséből.

Az MTI-hez csütörtökön eljuttatott összegzés szerint az akár teljesen eltérő üzleti modellel, naponta megjelenő kisebb, rugalmasabb működésű szereplők is kiszoríthatják a tradicionális vállalatokat. Teljes cikk

Miért hódit a bakancs nők és férfiak között?

bakancsBakancs és elegancia? Pár évvel ezelőtt még a hegymászókon, kirándulókon kívül aligha bukkant fel ez az elnyűhetetlen és kényelmes lábbeli (de ne felejtsük el a punkokat sem). Ám a bakancs története messze elkerülte a divat világát. Se nem volt szép, se nem volt esztétikus, ám rajta múlott egy több napos menetelés sikere, sőt, a láb egészsége is. Miért lett mégis a túrázók legfontosabb és legrongyosabbra hordott tartozékából a kifutók sztárja? Teljes cikk